Az én zombi jelmezem2014.10.31. 15:12, dramadiary
Már teljesen be vagyok zsongva a ma esti halloweeni buli miatt. Imádok beöltözni, így most is jó előre elterveztem, hogy miben megyek. Ma este egy hagyományos megoldást választottam, zombi leszek! Ez elég populáris ilyenkor, úgyhogy talán a következő tippek másnak is segítséget nyújhatnak a készülődésnél!
A zombi sokféle lehet, így ruha tekintetében elég nagy a mozgástér. Lehetsz egyszerűen szakadt, veheted gótikusra (mint én) vagy posztapokaliptikusra, esetleg kifejezetten modernre a figurát. A hangsúly itt inkább az arcfestésen van.
A sebek és a szakadozó bőr elkészítésére két egyszerű, otthon is megvalósítható és nem túl drága megoldást találtam a neten. Nem vagyok sem maszkmester, sem gyakorlott, így inkább megmutatom az eredeti forrást!
Az első megoldáshoz sebformázó waxra van szükség. Ezzel csak felviszed a kívánt torz formát, aztán már csak festeni kell. A másik megoldáshoz folyékony latex és papírzsebkendő kell. Én az utóbbit fogom elkészíteni nemes egyszerűséggel azért, mert elfogyott a számomra elfogadható árú formázó anyag a boltban.
Itt találjátok a két videót, amiből könnyen elleshetitek a fortélyokat:
Arcfestésre már nem szerettem volna többet költeni, így csak szétnéztem a sminkkészletemben. Alapozóba fogok fekete szemhéjport keverni és rásegítek itt-ott fekete arcfestékkel, amit az előző jelmezemhez vettem. Vérként egy régi Essence vámpíros limitált kollekcióból származó vért utánzó pirosítót használok majd, de művért és vérkapszulát is könnyedén be tudtok szerezni partykellék-boltokban, kínaikban...
Az én ruhám vörös színű, fekete tüllel díszített szoknyából, fekete-vörös fűzőből és egy csipkés fekete kendőből fog állni, amiket mind turkáltam. Összehatásban leginkább a My Chemical Romance Helenájára emlékeztet. A hajam őszre lesz befújva és valószínűleg kislányos copfokba fogom majd szalagokkal. Műszempillát is használok, bár nem túl zombis megoldás. Dehát mikor van alkalma az embernek extrém szempillákat feltenni, ha nem halloweenkor? A körmömet feketére festem és piros kövekkel díszítem majd.
A fenti képen az én alapanyagaim láthatóak. Ennyit költöttem rájuk:
Ruhák |
4000 Ft |
Maggie's, Háda, Cream |
Folyékony latex |
1500 Ft |
Kryolan City |
Arcfesték |
990 Ft |
Kryolan City |
Műfog |
390 Ft |
Euroshop |
Hajfesték |
500 Ft |
Claire's |
Körömdíszítő kövek |
250 Ft |
Kínai |
Műszempilla |
179 Ft |
Rossmann |
Tollak a hajba |
280 Ft |
Claire's |
Minden mást a szekrényemből szerzek be és a fentieket sem mind kizárólag erre az alkalomra vettem. A ruhák például máshol is viselhetőek, az arcfesték és a hajfesték már az előző jelmezemnek is a része volt. Egyedül a műfog és a folyékony latex az, ami kifejezetten erre az alkalomra lett beszerezve. Ezekről pedig akár le is lehet mondani, ha nem akarsz ennyit áldozni erre a napra, hiszen az otthoni sminkkészleteddel, jó sok fekete és vörös szemhéjpúderrel is lehet jó zombi sminket készíteni. ;)
Akik viszont igazán ügyesek és kreatívak, akár készíthetnek maguknak kilátszó fogakat, kifolyó szemeket is, illetve vásárolhatnak valamilyen extrém színű kontaktlencsét a jelmezhez. Én sajnos ennyire nem vagyok sem gyakorlott, sem jól felszerelt, úgyhogy ez idén kimarad.
Összegyűjtöttem néhány inspiráló képet is a jelmez elkészítéséhez:
|
Halloweeni playlist2014.10.29. 20:22, dramadiary
Készítettem egy borzongós halloweeni mixet. Buliban is hallgatható, bár némely részein leginkább csak akkor, ha szeánszot ültök :D Most tökéletesen passzol az alaphangulatomhoz, úgyhogy én élvezettel hallgatom egyedül is!
|
Halloweeni készülődés2014.10.28. 14:22, dramadiary
Közeledik Halloween, ami, bár nem hagyományos magyar ünnep, de a hangulata mindig nagyon magával ragadott . Bízom benne, hogy az ide látogatók között is vannak, akik szeretik, és egy kis időt szentelnek neki, még akkor is, ha hazánkban ezt az időszakot alapvetően egészen másféle tevékenységgel töltjük, és más szellemiségben éljük meg.
Mostantól Halloweenig az oldalon (ha minden a terveim szerint alakul) jópár a témával kapcsolatos bejegyzést olvashattok majd. Ezeket a jobb alsó sarokban találjátok meg összegyűjtve! Csak vidd a felirat fölé az egeret, és meg is jelennek az írások címei!
Az oldal designját is kicsit a hangulathoz igazítottam a denevérekkel. Remélem tetszik! :)
|
Mit nézz halloweenkor?2014.10.12. 17:46, dramadiary
A halloween nagy kedvencem, és nem lehet igazi az "ünnep" halloweeni filmek és sorozatok nélkül! Most jó előre elkezdtem összegyűjteni, hogy miket szeretnék majd megnézni és ezeknek egy szeletét veletek is megosztom.
I. Régi szép emlékek
Az első kategóriába olyan filmek kerültek, amiket biztos mindannyian láttatok régebben. Én speciel ezekért kiskoromban rajongtam! Ha nem vagy a félelmetes filmek híve, de szeretnéd kicsit átélni az "ünnepi hangulatot", felidézni a régi emlékeket, jó opciók lehetnek.
Az Addams Family beteges családját, Izét és Hogyishívják kuzint nem lehet nem imádni. Ha valaki igazán fanatikus, akár maratont is tarthat a 3 résszel, bár az utolsó már szerintem nem az igazi. Régebben odáig voltam az Olsen ikrek filmjeiért, mára azonban csak 1-2-t tudok igazán értékeli, köztük a Két tojás száz bajt csinált. A két kislány halloweeni kalandja közben próbálja megmenteni tükörbe zárt nagynénjüket, legyőzve a gonosz boszorkányt. A Bűbájos boszorkák epizódjaival akár mostantól egészen halloweenig el lehet az ember. Az első évadok még igazán retro hangulatúak, az újabbak már kevésbé. Halloweenkor a hangulatkeltés érdekében szerintem érdemes inkább az elsőket nézni.
További ajánlat: Harry Potter, Sabrina a tiniboszorkány, Sikoly (mert szerintem inkább vígjáték, mint horror)...
II. Ha nem akarsz rettegni
Azoknak, akik nem szeretnek halálra rémülni, de azért már felnőttesebb filmekre vágynak, kiválasztottam három lightos, de sötét filmet.
Az Átkozott boszorkák kis romantikával fűszerezett film, amelyben egy testvérpár küzd a családi átokkal, mely szerint ha egy férfi beleszeret valamelyik lányba, az illető egyén meghal. Az Álmosvölgy legendája már egy kicsit sötétebb, komorabb, viszont annál izgalmasabb film. Johnny Depp emberölési ügyben nyomoz, méghozzá egy titokzatos, mágikus atmoszférájú vidéken, Álmosvölgyben. A Karácsonyi Lidércnyomás animációs film ugyan, de nem csak gyerekeknek. A történet mellett a filmzenék is csodálatosak.
További ajánlat: Kárhozottak királynője, Interjú a vámpírral, Van Helsing, Parfüm, Pretty Little Liars halloweeni epizódok (csak rajongóknak;)), ...
III. Ha borzongani szeretnél
Az utolsó kategória filmjeit volt a legnehezebb összeválogatni, mivel millió szuper horror és thriller van, ám nem mindegyik adja vissza igazán a halloweeni hangulatot. Három elég különböző filmet választottam, amik között talán mindenki meg tudja találni az ízlésének megfelelőt.
A horror filmeket nem igazán szeretem, sokkal inkább a thrillerpárti vagyok. Ez valószínűleg azért van, mert nagyon sok horror, amit láttam teljesen logikátlan vérengzésről és ijesztgetésről szólt. Viszont az Adsz vagy kapsz izgalmas is amellett, hogy ijesztő, és az ember nem egyszer kikerekedett szemekkel teszi fel magának a kérdést, hogy "ez most komolyan megtörténik?" (egy kis extra érdekesség, hogy a True Blood főszereplője, Anna Paquin is szerepel benne). Egy másik nagy kedvencem ismét egy Johnny Depp film (imádom a pasit, bocsi). A pokolból-ban (hasonlóan az Álmosvölgy legendájához) nyomozás folyik, ezúttal Hasfelmetsző Jack után. Izgalmas, meglepő film. Nem riogatós, nem rettegős, de akik egy kicsit komolyabb történetre vágynak, azok inkább ezt válasszák! Végezetül A rózsa vére került fel a listára, amely egy titokzatos, saját életet élő házban játszódik néhány különleges képességgel bíró szereplővel, akik próbálnak rájönni a kastély titkaira.
További ajánlat: azt hiszem, EZ egy elég kimerítő lista :D
Ezek lettek volna az én ajánlataim. Ha nektek is vannak kedvenc halloweeni, horror vagy thriller kategóriájú filmjeitek, írjátok meg kommentben!
|
|