Végre meghoztam a határozott döntést és szakítottam. Valahogy régen olyan könnyen ment, azóta viszont, hogy megéltem igazán fájdalmas szakításokat már rettegek tőle. Talán könnyebb, ha velem szakítanak. Folyton csak szorongtam attól, hogy megbántom, hogy ki kell mondanom a szavakat amiket már alaposan megterveztem. Túl vagyok rajta, úgyhogy már csak a sebeimet kell nyalogatnom. De bízom benne, hogy hamar összekapom magam, mert nem volt ez egy komoly kapcsolat...

A bánatomat van bőven mibe fojtani. Sok-sok tanulnivaló, szakdolgozat, munka...Remélem, hogy ismét produktív módon töltöm majd a szingli időmet. 

Egyébként mindenki azt mondta a környezetemben, hogy nem értik, miért járok "ilyenekkel" (a milyenségük változó). Igazából ez nagyjából 2 éve kezdődött. Azelőtt a legokosabb, legmegbízhatóbb srácokkal randiztam. Aztán valami elborult bennem, vagy talán csak megtalált a kalandvágy, de felfedezhető mintázat nélkül különféle defekttel rendelkező pasikat fogtam ki. Az is lehet, hogy csak az önértékelésemmel van probléma. Vagy csak más akarok lenni. Most viszont már nagyon unom a nyűglődést és egy herceget szeretnék találni. Addig pedig meg sem állok senkinél. !!!.