Az utóbbi 1-2 évem elég nyűgösen telt, egyrészt, mert jogász leszek, ha minden igaz és a jogi egyetem nem a relaxáló, emberbarát környezetről híres. Másrészt pedig a férfiak bekaphatják párkapcsolati téren sem voltam túl szerencsés. Nagyjából 1 éve egy szakítás után elkezdtem kalandozni, ami akkor jó volt és végső soron jó tapasztalat, de hosszú távon azért megviseli a pici lelket. Ezt követően belecsúsztam egy nagy szerelembe, csak hát nem éppen úgy alakult, ahogy az a romantikus amcsi filmekben meg van írva. Na erről a drága fiatalemberről még biztosan olvashattok itt a blogon.

Szóval 2014 lelkileg teljesen megtörten indult és nagyjából mostanra lettem képes a továbblépésre. De azért szingliként sem egyszerű az élet. Bár azért kalandosnak is lehet nevezni. Egy idő után azonban nagyon besavanyítja az embert a kielégítetlen szeretetéhség, az önmagával való elégedetlenség, az egyre fokozódó önbizalomhiány...

Az egyik lakótársamnak jutott az eszébe, hogy írhatnék egy blogot. Először arra gondoltam, hogy úgysem érdekelne senkit, aztán rájöttem, hogy kit érdekel, hogy olvassa-e bárki? Már azzal jól járok, ha kiírom magamból az érzéseim, így tudatosítom őket és elindulhatok a problémák megoldása felé ahelyett, hogy hisztiznék és drámai önsajnáltató napokat tartanék romantikus filmekkel és borral.

És akkor most egy kicsit magamról! 23 éves, egyes barátaim szerint fura nőszemély vagyok. Amikor épp nem egyetemre járok, mostanság a sportba ölöm a fölös energiáim. Futkározok, jógázok, kung fuzok és remélhetőleg ősztől tai chire is tudok járni. Imádok kreatívkodni, régebben rengeteget írtam, de amióta túlterhelt vagyok, úgy érzem, hogy a kreatív energiáim teljesen elnyomja a szorongás. 

Szeretek főzni, bár nem olyan családból jöttem, ahol nagy hagyománya van az anya-lánya együttszorgoskodásnak, úgyhogy most igyekszem elsajátítani az ezzel kapcsolatos ismereteket. Nagyjából másfél éve elköltöztem otthonról és önállósodtam, ami nagy fellélegzés volt számomra. Most albérletben lakom néhány jófej leányzóval és amikor van lehetőség gürizek, hogy legyen miből élni. De általában élvezem a munkát, mert addig sem kell tanulni, úgyhogy jelenleg ez tökéletes számomra. Aztán, ha már minden hétköznap 8-10-12-24 órában kell majd dolgoznom valószínűleg az a típus leszek, aki munkaidő után beül a haverokkal egy sörre, aztán hazavergődik és sajnálja magát, majd folytatja a melót otthon.

A blogon, ahogy már említettem, szeretném kiírni magamból a mindennapok szánalmas, nevetséges, idióta történéseit, amiben talán sokan magukra is ismernek és velem nevetnek...vagy nem és inkább csak rajtam. Emellett amikor lesz mondandóm filmekről, sorozatokról, divatról, szépségápolásról, programokról, nem leszek rest megosztani veletek...

Egyelőre ennyit mondanék, további szép hétvégét mindenkinek! Én megyek takarítani  (=húzni az időt, hogy ne kelljen felöltöznöm és hazavergődnöm)